És íme az új fejezet:
9. Katherine
Sosem ért még ekkora meglepetés, mint amikor Célia felkért, hogy a modellje legyek.
- Ez ugye nem gondolod komolyan? – kérdeztem meg fél perc bámulás után.
- De, - Célia megvonta a vállát, - komolyan mondtam. Izgalmas lenne feldobni a ruhatárad.
- Mert mi bajod van vele? – mindig büszke voltam arra, hogy nem követem a divatot. Az inges- pólós stílus a védjegyem volt.
- Sosem variálod a lehetősségeidet. Igazán szép alakod van, nem az a divatos deszka, mint ami most olyan menő.
- De hát te is vékony vagy, sőt…
- Tudom, - bánatosan végig simított a derekán, - mint egy anorexiás, de nálam ez az adottság.
- Jó, nem akartalak megbántani. – visszakoztam gyorsan, - De most nem érek rá. Otthoni dolgaim elveszik az időmet. – vagyis a könyvem,- Nem baj lenne, ha elhalasztanánk ezt az ötletet.
- Jó, de nem feledem el.
- Ok.
És ezzel a végszóval be is csöngettek. Beözönlöttünk a geometria terembe és elfoglaltuk helyünket. Tanárunk végig kérdezte a leckét majd új anyagot írt fel a táblára. Mint minden órán. Később sem volt semmi említésre méltó az órákon. De a szünetekbe: Célia eljött velem sétálni. Megkértem, hogy hallgassa, meg mikről beszélnek körülöttünk. Két perc alatt nevetőgörccsel küszködtünk. Sosem akartam megosztani ezt a szórakozást mással, akkor mégis izgalmas és új volt. Nevetgélve tértünk vissza a szünetek végén az osztályhoz. Sosem láttam még ennyire meglepődni az „elit hölgyeket”, az osztályomból. Persze volt mit csodálni, hiszen nagyon rég láttak beszélni olyannal, aki nem tanár. Ám elkönyvelték, hogy a két furcsa egymásra talált. Így a nap végén már nem is volt olyan nagy szenzáció a viselkedésünk. Végre vége lett a napnak. Céliával együtt indultunk kifele. Félve mentem előre. Egész nap ettől a résztől féltem. Nem akartam találkozni a testvérével. Bármennyire szeretettel beszélt Gabrielről, én féltem tőle. Vagyis magamtól. Vajon mit fogok érezni, ha megint meglátom?
Hogy lehetek ennyire gyerek? Hát nem eltökéltem, hogy senkinek nem engedem levenni a lábamról? Legszívesebben hangosan szidtam volna magam, de akkor lehet még többen bolondnak tituláltak volna. Így inkább csendben sétáltam kifele.
Szerencsém volt, azt hiszem. Kint a parkolóban egy fehér kocsi sem állt. Célia felém fordult.
- Jó hétvégét Kathe! Hétfőn találkozunk.
- Neked is Célia! Szia!
- Szia!
Szinte menekültem az iskola elől. Butaság volt, de nem volt kedvem türtőztetni magam. Ezt az érzést is igyekeztem eltenni. Sosem lehet tudni, hogy fő karaktereimből mikor csinálok szerelmes asszonyt vagy férfit.
Hazaérkezve szokatlan csend fogadott. A konyhába sétáltam, hátha hagyott Anyám üzenetet nekem. A hűtőn meg is találtam a megszokott cetlit.
„Elmentem a bankba meg vásárolni. A hűtőben van ennivaló. Egyél és tanulj.
Csókollak!
Anyád!”
Mivel még nem éreztem magam éhesnek felsétáltam a szobámba. Volt mit csináljak és, hogy Anyám nem volt jelen könnyebben foghattam bele. A padlásra másztam fel dobozokért, majd a szobámba hurcoltam őket. Már pár hónapja pakolásztam nagy titokban, amikor Anyám nem volt otthon. Sok mindent kidobtam már. Kevéske fontos értéktárgyamat már elküldtem Magyarországra, Apám volt ügyvédje segítségével. A 18. születésnapom előtt keresett meg Kovács úr, beavatott apám és nagyszüleim hagyatékába és elmesélte szüleim „majdnem” válását. Miért nem tűntek fel kicsiként, hogy a veszekedések mögött milyen komoly problémák voltak? Azóta a beszélgetés óta annyi minden összetört bennem. Túl színpadiasnak, túl szappanoperásnak tűnt az egész. Miért ez az én életem?
Csak pár dologra emlékszem abból az időből. Emlékszem a vitákra, és a férfiakra, akik körberajongták Anyámat. Apám végtelen szomorúságára, hogy Élete egyetlen szerelmének nem elég az Ő törődése. De már a kétségbeeset lépésre, amikor a bírósághoz fordult, nem. Már az utolsó tárgyalás következett volna, amikor édesapám meghalt. Anyámat elrántotta egy elaludt kamionos útjából, de ő már nem tudott elugrani. Szeretett és én nem sosem akartam az ő hibájába esni.
Annyira fáj! De fel fogok állni! Az írás fog kárpótolni, Crystal barátsága és talán Célia is része lesz szorosan az életemnek. Majd meglátom.
Felesleges idő. Mondják arra az időre, amit nem hasznosan töltünk el. Én gondolataim közepette képes voltam ruhákat, könyveket, játékokat dobozokba gyömöszölni. A régi ruháimat és játékaimat már megbeszéltem Anyámmal, hogy az „egyháza” szegényeinek adjuk. A könyvek, füzetek, papírok pedig a szemetesbe mennek. Ő azt hitte, felnőttem és leszámolok a gyermek léttel. Én tudtam, hogy ettől az élettől búcsúzom. Szekrényeim nagyja már üresen ácsorgott szobámban. De voltak még dolgaim, amiket nem csomagoltam be. Ez csak azért volt, mert nem akartam nagy feltűnést kelteni. A suliból még volt 4 hét. Az érettségivel együtt 2 hónap. És utána…
A dobozok kikerültek az udvarra én pedig leültem a számítógép elé. Felnéztem az email-ek közzé. Miranda végre végzett a könyvemmel. A számosszor átjavított kéziratot megnyitva belefeledkeztem a környezetembe. 2 óra szorgos olvasás után boldogan nevettem fel. Tényleg kész! Elmondhatatlanul örültem ennek a fordulatnak. Már 3-szor küldtem vissza Mirandának a javítást, mert nem tetszet a helyesbítése. És most mégis kész volt. Annyira jó.
Egyből feljelentkeztem az olvasóimmal közös oldalra. Nagy betűkkel adtam tudtukra a hírt; „Végre közös nevezőre hoztuk Mirandával a könyvet! A kiadóm készülhet, új Kék pipacs könyv született!” Ismét felkuncogtam a kiadóm nevén. Frappáns elnevezése a határtalan képzelet támogatását szimbolizálta. És végre az én képzeletem is sínen volt!
Szinte egy perc sem telt el, olvasóim máris kommentálták a kiírást. Alig győztem a válaszolgatást. Crystal külön is jelentkezett.
- Hali, Írónő! Hallom előrébb jutottál.
- Szia! Bizony! Már küldöm is a kiadónak a könyvem. – és közben tényleg levelet írtam kedves szerkesztőmnek, hogy immáron kész vagyunk a szerkesztéssel.
- Örülök neki. Borító tervvel, hogy álltok?
- John elkészítette már a rajzot. Az már el van küldve, de még Nora nem mondott rá semmit. Lehet, majd együtt küldi vissza a kézirattal, ha van valami baj vele.
- Örülök neked nagyon!
- Hát még én… Viszont most megyek. Fáradt vagyok. Jó éjt Kicsikém!
- Neked is! Puszi!
- Puszi! Hali!
Mosolyogva válaszoltam néhány kommentre, de hamar kikapcsoltam a gépet. Ennyi változás egy napra nagyon sok volt. Gyors letusoltam és ágyba bújtam. Percek alatt kerültem alváshoz közeli állapotba. Anyám még bejött hozzám. Zsörtölődött, hogy megint nem tud velem beszélni. Majd behúzta az ajtóm. Én pedig boldog és színes álmaimba merültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése