2012. ápr. 6.

Majdnem tökéletes mese

Nos hosszas várakozás után itt egy rövidke fejezet a Majdnem tökéletes meséből. Terveim szerint a dupla könyv (Életem regénye - Majdnem tökéletes mese) ezen felét fogom először befejezni.

Nemsokára hozok mééééég! :)

Jó olvasást!


Ui; A történetbe van némi igazítás, mert az eredeti Mágikus segítőt, technikai okok miatt egy magyar bűvös lénnyel helyetesítettem..... :D

Sebesen vágtattak a tábor felé ketten. Eleanor hercegnő nem vitt magával férfi kíséretet a várból. Féltette hű szolgáit a Turulmadár varázslatától. Ginevra már nem látta benne a gyenge, sebezhető hercegnőt. Csak az elhatározott Vezetőt. Kezdet bízni tervében.

Hamar elérték a tábort. A sok-sok asszony nevetve rohanta meg őket, amint az őrszemek elkiáltották magukat. Boldogan köszöntötték a királylányt, és örömmel fogadták a hírt, hogy a tábor felé 4 lovas szekér tart élelemmel megpakolva. Néhányan eléjük is indultak, hogy útközben megvédelmezzék a szekereket. Eleanor hercegnő tágra nyílt szemekkel csodálta a tábort. Egy völgyben volt, háttal egy meredek sziklának, két oldalon szintén sziklás fal vette körül. Csak szemben lehetett a völgyből kijönni. A hegyekből bővizű patakok folytak. Legalább az ivóvíz kérdése meg volt oldva összegezte Eleanor.

- Ne aggódj Úrnőm! – szólt Ginevra, amint észrevette, hogy a hercegnő a tábor környékét vizsgálja. – A táborunk jól megválasztott helyre építettük. A Sziklákba barlangok és bánya található. Majd minden járat egy helyen, innen 30 kilométerre egy szakadékba torkollik, ahonnan könnyűszerrel ki tudunk jutni. Viszont oda bejutni, avatatlan embereknek nem lehetséges. A szakadékot amúgy is minden ember elkerüli. A Holtak Szellemeinek szakadéka, a mondák szerint, a bejárat a holtak birodalmába.

- És tényleg az? – kérdezte kíváncsian Eleanor.

- Természetesen nem. De nagyon mély és még senki nem élte túl, ha egyszer beleeset. Nyugodj meg Hercegnő! Ha véletlenül megtámadják a tábort, meg tudjuk magunkat védeni.

- Örömmel hallom tőled ezt. Szeretnék veled és a csapat vezetőivel tárgyalni. Hol lenne erre lehetőségem. Minden információ érdekel a harcokkal és a Bátyámmal kapcsolatban.

- Igyekszem minden kérését teljesíteni Hercegnő! De a megbeszélést el kell halasztanunk, mert Smaragd lovag felesége egy csapattal portyázni van az ellenséges vidéken. Holnap érkeznek vissza.

- Értem. Akkor ma mi lesz a teendőnk?

- Engedd meg, hogy a sátradba kísérjelek. Majd eltávozom egy kicsit, hogy körbenézhessek a táborban.

- Erről szó sem lehet, csak akkor nézhetsz körbe, ha magam is mehetek. Milyen vezető lennék, ha nem érdekelne a csapataim helyzete? – Ginevra ismét végigmérte a hercegnőt. Mosolyogva bólintott.

- Értettem, Fenség! Akkor jöjj velem!

2011. nov. 28.

Életem regénye

Nos végre készen vagyok egy újabb résszel.

Nemsokára hozom a következő rész!

Jó olvasást!! :D

11. Fejezet

Gabriel

Halkan sompolygok fel Lia szobájába, ám már az ajtó előtt kedvenc zenéi üdvözölnek. Elmosolyodtam. Rég volt ilyen hangosa ház tőle. Régebben az őrületbe kergetett volna a zaj és a zene keveréke, de most felvidít. Inkább legyen egy mániákus húgom, mint egy magába roskadt. Szerettem volna minden alkalommal megilyesíteni alkotás közben. Látni, hogy dühödik be, mert elrontotta a varrást. Elképzeltem párszor, de sosem mertem megtenni vele. Veszedelmes ellenfél tudott lenni, főleg a harapásai miatt. Kinyitottam az ajtót és óvatosan bekukucskáltam. Ám leesett az állam a látványtól.

Egy gyönyörű fekete fénylő anyagú ruha volt rajta. Bírálóan nézte magát hatalmas tükrében, amikor észrevett, hogy az ajtóban állok. Hírtelen szólni sem tudtam, ahogy ott állt és felém nézett.

- Mi az? – kérdezte Célia aggódva, - Ennyire csak nem lett rossz a ruha?

- Nem erről van szó! Li gyönyörű vagy! – mosolyogva csuktam be magam mögött az ajtót. Első megdöbbenésem után alaposan végignéztem a húgomon. – Forogj egyet Lia!

Szó nélkül teljesítette a kérésemet. A ruhából a háta teljesen kint volt és az aljáról fémes csörgés hallatszott. Tökéletesen illet Célia alkatéra és az elől összeráncolt anyag szép dekoltázst formált neki. Szinte egy teljesen újjászületett nőt láttam magam előtt.

- Az alján mi van? – kérdeztem tőle kíváncsian.

- Sodronyszemek vannak rávarrva. – felemelte a szoknyarészt és megmutatta a karikákat. – Ilyen szemekből készültek a láncingek régen.

- És a hátán is sodronnyal fogtad össze? – fordítottam meg Lit és néztem meg a hát részét még egyszer.

- Bizony. Igazán egyedi ötlet nem? – Visszafordul és nagy szemekkel várta az ítéletemet. Kritikát és hibák, felsorolását szerette volna hallani de, most nem tudtam csak dicsérni.

- Hát az! Remélem ezt a ruhádat sűrűn, fogom rajtad látni. Nagyon tetszik! – mosolyogva ölelt meg hugi.

- Hát, ha eljössz velem az iskolazáró bálra, akkor biztos, hogy fogod rajtam látni. Ebben akarok menni.

- És akkor a csinos barátnődet is láthatom? – csúszott ki a számon akaratlanul. A francba, elszóltam magam.

- Háát, ha szeretnéd előbb is láthatod Kathet…. – mindentudóan vigyorgott rám és esélyem sem volt menekülni, - Mit szólsz?

- Igazából ez az egyik dolog, amiért bejöttem hozzád. Szeretnék jövő héten bulit tartani itthon. Anyuék szabadságon lesznek, és el akarnak menni az Ave Rivers-i házhoz kettesben. Segítenél nekem megszervezni és felügyelni a bulit? Esetleg sütni valamit? – aranyosan igyekeztem rá nézni, ám vigyorából láttam, hogy az első szóval meggyőztem. – Esetleg Kathe-t is elhívhatnád?

- Hát szívesen hazamennék én is, de szeretnélek látni már fülig szerelmesen. – hírtelen mindentudó mosolyra váltott. – Emlékszel még a családi legendára. Minden White fiú a húga barátnőjét vette el. Mint apa is. Testvérkém, neked véged…

Ezt el is feledtem. Eddig mindig elkerültem, hogy Célia barátnői közül nézzek magamnak barátnőt. De ez a lány a parkolóból… Álmatlan éjszakákat okozott nekem. Legyen, ahogy lennie kell, gondoltam bátran. Hátha lesz pár kellemes élményem a lánnyal.

- Majd meglátjuk Kicsim! – mondtam Húginak és megöleltem. Célia belebújt mint mindig az ölelésembe. Kicsit megropogtattam a csontjait.

- Aúú, te medve. Engedj el! – nevetve teljesítettem kérését. Morcosan nézett fel rám. – És mit szeretnél még tőlem?

- Volna egy pályázat amire felhívták tegnap a figyelmem. Egy fantasy történethez kellene borítót rajzolni. Érdekelne?

- Persze. Miről szól a történet?

- Nem tudom, csak a nevét az íróna és a könyvnek tudtam meg. Majd rá kell keresned az íróra az interneten és meg kell nézned a pályázatott pontosan.

- Úgyis kész vagyok ezzel a ruhával. Mond a nevet és a címet.

- Átrix Crow, Majdnem tökéletes mese….

2011. okt. 5.

Életem meséje

10. fejezet

Célia

Szombat reggel volt és én megint a konyhában szorgoskodtam teljesen kipihenten. Ami nálam nagy szó volt, rég nem bírtam sokat aludni, és most végre sikerült. Hihetetlen volt számomra, hogy a péntek délutánt és fél éjszakát átaludtam. Ám hajnali fél négykor kipattant a szemem. Mivel még elég sötét volt, nem ültem neki rajzolni, ám tétlenül sem bírtam az ágyban maradni. Felkeltem, és az első utam a zuhany alá vezetett. A fürdő ellazított és megnyugtatott. A zuhany után felvettem az itthoni ruháimat és a konyhába indultam. A robot pilótám a konyha ajtajában átvette az irányítást. Oda se figyelve pakoltam elő az alapanyagokat. Gondolataim eközben azon a ruhán jártak, amit nemrég terveztem. Úgy éreztem az új terv megérdemli, hogy ne csak egy papírlapon létezzen.

Amint egy pillanatra elszakadtam a ruhától, szemrevételeztem, hogy mit is alkotok. Palacsinta tésztát kavargattam. Mosolyogva összegeztem, hogy ennek mindenki örülni fog a családban. Amerikai palacsintámat sok éve szerették a szüleim és Gabriel. Különleges mézes tésztámat senki nem tudta utánozni. Így mindig szükség volt a szakács tudományomra. Egy óra alatt kész is voltam a sütögetéssel. Épp nekiültem a saját adagomnak amikor Gabe megérkezett valahonnan. Sompolyogva nyitott be a konyha ajtón.

- Jó reggelt Bátyó! – köszöntöttem mosolyogva.

- Neked is Lia! Már megint nem tudtál aludni? –kérdezte, e már fél hátsójával az asztal mellé telepedve szedte az első adagját. Majd magához húzta az áfonya lekváros üveget. Olyan aranyos volt így, mint egy éhes óriás bébi.

- Képzeld, tegnap egész délután aludtam. Csak reggel négy előtt ébredtem fel.

- Az igen! - szólalt meg teli szájjal. Kedvem lett volna megkérdezne, hogy most melyik tetszik jobban, az alvásom vagy a palacsinta. Ám inkább hallgattam. - Rég aludtál ennyit. Látom előkerült a mormota éned.

- Bizony! – innentől fogva csendben falatoztunk. Gabe néha kéjesen felnyögött. Én olyankor halkan felnevettem. Lassan szüleink is ébredeztek a szobájukban, a hangokból ítélve. Édesanyánk menetrend szerint futott be 6 óra 55-kor.

- Jó reggelt Kicsikéim! Hmm.. – szippantott bele a levegőbe, - Li, megint finomat sütöttél. Ugye mézes?

- Persze Anyukám! Hogy vagy?

- Jól, mint mindig, ha titeket látlak. – az asztal mellé ült ő is. Óvatosan elcsente Gabe-től az lekvárt. Felém fordult. - Jól aludtál Szívem?

- Persze. Négyig ki sem mozdultam az ágyból.

- És te merre voltál Kisfiam?

- Páran összeültünk beszélgetni Mike-nál. Szinte észre se vettük és reggel lett. Apa itthon van?

- Igen, de ő még alszik. Végre itthon tölti velünk a hétvégét. Rég voltunk így együtt mindannyian.– nagyot sóhajtottam erre.

- Végre nem nekem kell a konyhában sürgölődnöm, azon gondolkodva, hogy mivel foltozzam be, a Gabe gyomra helyet lévő vákuumot.

- Köszönöm Lia! Édes vagy. Már megint a súlyommal piszkálsz. Pedig a lányok buknak a mackós pasikra. – sértődve pakolt maga elé még két palacsintát. Mosolyogva álltam fel és öleltem át hátulról a vállát.

- Tudod, hogy így imádlak téged. – mosolyogva pusziltam meg hátulról a fejét. Majd anyához léptem. Anyu felállt és magához húzott. Mosolyogva bújtam hozzá.

- És én nem kapok ölelést? – bátyó durcás hangja rázott fel minket. Nevetve engedtük el egymást Anyuval. Majd két oldalról karoltuk át Gabe-et.

- De szépek vagytok Drágáim! – szólalt meg apa ekkor az ajtóban.

- Szép reggelt Apa! – köszöntem neki. Elengedtem Anyát és Bátyót, majd Apához léptem. Ő magához húzott és megpuszilta a homlokom.

- Neked is Li, szívem. Látom megint te keltél fel legelőször.

- Olyan jól volt aludni tegnap. Teljesen feltöltődtem. Úgy éreztem ebből az energiából nektek is kell egy keveset juttatnom. Ülj le Apa, enni.

- Máris, Kincsem. – mosolyogva engedett el. Gabe már ott topogott mögöttünk.

- Jó reggelt Fiam.

- Apa. – megölelték egymást. Majd Gabe visszaült az asztalhoz. Anya csókra nyújtotta az ajkát, majd ők is leültek az asztalhoz. Mosolyogva néztem őket pár percig, majd csendben kilopakodtam a konyhából. Túl szépek voltak így együtt. Féltem, hogy újra eltörik bennem a mécses.A szobámba mentem. Dudorászva csuktam be az ajtót, majd sétáltam a laptopom mellé. Elindítottam a zenelejátszómat. A gardróbba mentem és előhoztam a fekete szatén göngyölegemet. A varrógép asztal kinyitottam teljesen. Majd belelendültem a ruhám kivitelezésébe.

2011. szept. 20.

Életem meséje

És íme az új fejezet:

9. Katherine

Sosem ért még ekkora meglepetés, mint amikor Célia felkért, hogy a modellje legyek.

- Ez ugye nem gondolod komolyan? – kérdeztem meg fél perc bámulás után.

- De, - Célia megvonta a vállát, - komolyan mondtam. Izgalmas lenne feldobni a ruhatárad.

- Mert mi bajod van vele? – mindig büszke voltam arra, hogy nem követem a divatot. Az inges- pólós stílus a védjegyem volt.

- Sosem variálod a lehetősségeidet. Igazán szép alakod van, nem az a divatos deszka, mint ami most olyan menő.

- De hát te is vékony vagy, sőt…

- Tudom, - bánatosan végig simított a derekán, - mint egy anorexiás, de nálam ez az adottság.

- Jó, nem akartalak megbántani. – visszakoztam gyorsan, - De most nem érek rá. Otthoni dolgaim elveszik az időmet. – vagyis a könyvem,- Nem baj lenne, ha elhalasztanánk ezt az ötletet.

- Jó, de nem feledem el.

- Ok.

És ezzel a végszóval be is csöngettek. Beözönlöttünk a geometria terembe és elfoglaltuk helyünket. Tanárunk végig kérdezte a leckét majd új anyagot írt fel a táblára. Mint minden órán. Később sem volt semmi említésre méltó az órákon. De a szünetekbe: Célia eljött velem sétálni. Megkértem, hogy hallgassa, meg mikről beszélnek körülöttünk. Két perc alatt nevetőgörccsel küszködtünk. Sosem akartam megosztani ezt a szórakozást mással, akkor mégis izgalmas és új volt. Nevetgélve tértünk vissza a szünetek végén az osztályhoz. Sosem láttam még ennyire meglepődni az „elit hölgyeket”, az osztályomból. Persze volt mit csodálni, hiszen nagyon rég láttak beszélni olyannal, aki nem tanár. Ám elkönyvelték, hogy a két furcsa egymásra talált. Így a nap végén már nem is volt olyan nagy szenzáció a viselkedésünk. Végre vége lett a napnak. Céliával együtt indultunk kifele. Félve mentem előre. Egész nap ettől a résztől féltem. Nem akartam találkozni a testvérével. Bármennyire szeretettel beszélt Gabrielről, én féltem tőle. Vagyis magamtól. Vajon mit fogok érezni, ha megint meglátom?

Hogy lehetek ennyire gyerek? Hát nem eltökéltem, hogy senkinek nem engedem levenni a lábamról? Legszívesebben hangosan szidtam volna magam, de akkor lehet még többen bolondnak tituláltak volna. Így inkább csendben sétáltam kifele.

Szerencsém volt, azt hiszem. Kint a parkolóban egy fehér kocsi sem állt. Célia felém fordult.

- Jó hétvégét Kathe! Hétfőn találkozunk.

- Neked is Célia! Szia!

- Szia!

Szinte menekültem az iskola elől. Butaság volt, de nem volt kedvem türtőztetni magam. Ezt az érzést is igyekeztem eltenni. Sosem lehet tudni, hogy fő karaktereimből mikor csinálok szerelmes asszonyt vagy férfit.

Hazaérkezve szokatlan csend fogadott. A konyhába sétáltam, hátha hagyott Anyám üzenetet nekem. A hűtőn meg is találtam a megszokott cetlit.

„Elmentem a bankba meg vásárolni. A hűtőben van ennivaló. Egyél és tanulj.

Csókollak!

Anyád!”

Mivel még nem éreztem magam éhesnek felsétáltam a szobámba. Volt mit csináljak és, hogy Anyám nem volt jelen könnyebben foghattam bele. A padlásra másztam fel dobozokért, majd a szobámba hurcoltam őket. Már pár hónapja pakolásztam nagy titokban, amikor Anyám nem volt otthon. Sok mindent kidobtam már. Kevéske fontos értéktárgyamat már elküldtem Magyarországra, Apám volt ügyvédje segítségével. A 18. születésnapom előtt keresett meg Kovács úr, beavatott apám és nagyszüleim hagyatékába és elmesélte szüleim „majdnem” válását. Miért nem tűntek fel kicsiként, hogy a veszekedések mögött milyen komoly problémák voltak? Azóta a beszélgetés óta annyi minden összetört bennem. Túl színpadiasnak, túl szappanoperásnak tűnt az egész. Miért ez az én életem?

Csak pár dologra emlékszem abból az időből. Emlékszem a vitákra, és a férfiakra, akik körberajongták Anyámat. Apám végtelen szomorúságára, hogy Élete egyetlen szerelmének nem elég az Ő törődése. De már a kétségbeeset lépésre, amikor a bírósághoz fordult, nem. Már az utolsó tárgyalás következett volna, amikor édesapám meghalt. Anyámat elrántotta egy elaludt kamionos útjából, de ő már nem tudott elugrani. Szeretett és én nem sosem akartam az ő hibájába esni.

Annyira fáj! De fel fogok állni! Az írás fog kárpótolni, Crystal barátsága és talán Célia is része lesz szorosan az életemnek. Majd meglátom.

Felesleges idő. Mondják arra az időre, amit nem hasznosan töltünk el. Én gondolataim közepette képes voltam ruhákat, könyveket, játékokat dobozokba gyömöszölni. A régi ruháimat és játékaimat már megbeszéltem Anyámmal, hogy az „egyháza” szegényeinek adjuk. A könyvek, füzetek, papírok pedig a szemetesbe mennek. Ő azt hitte, felnőttem és leszámolok a gyermek léttel. Én tudtam, hogy ettől az élettől búcsúzom. Szekrényeim nagyja már üresen ácsorgott szobámban. De voltak még dolgaim, amiket nem csomagoltam be. Ez csak azért volt, mert nem akartam nagy feltűnést kelteni. A suliból még volt 4 hét. Az érettségivel együtt 2 hónap. És utána…

A dobozok kikerültek az udvarra én pedig leültem a számítógép elé. Felnéztem az email-ek közzé. Miranda végre végzett a könyvemmel. A számosszor átjavított kéziratot megnyitva belefeledkeztem a környezetembe. 2 óra szorgos olvasás után boldogan nevettem fel. Tényleg kész! Elmondhatatlanul örültem ennek a fordulatnak. Már 3-szor küldtem vissza Mirandának a javítást, mert nem tetszet a helyesbítése. És most mégis kész volt. Annyira jó.

Egyből feljelentkeztem az olvasóimmal közös oldalra. Nagy betűkkel adtam tudtukra a hírt; „Végre közös nevezőre hoztuk Mirandával a könyvet! A kiadóm készülhet, új Kék pipacs könyv született!” Ismét felkuncogtam a kiadóm nevén. Frappáns elnevezése a határtalan képzelet támogatását szimbolizálta. És végre az én képzeletem is sínen volt!

Szinte egy perc sem telt el, olvasóim máris kommentálták a kiírást. Alig győztem a válaszolgatást. Crystal külön is jelentkezett.

- Hali, Írónő! Hallom előrébb jutottál.

- Szia! Bizony! Már küldöm is a kiadónak a könyvem. – és közben tényleg levelet írtam kedves szerkesztőmnek, hogy immáron kész vagyunk a szerkesztéssel.

- Örülök neki. Borító tervvel, hogy álltok?

- John elkészítette már a rajzot. Az már el van küldve, de még Nora nem mondott rá semmit. Lehet, majd együtt küldi vissza a kézirattal, ha van valami baj vele.

- Örülök neked nagyon!

- Hát még én… Viszont most megyek. Fáradt vagyok. Jó éjt Kicsikém!

- Neked is! Puszi!

- Puszi! Hali!

Mosolyogva válaszoltam néhány kommentre, de hamar kikapcsoltam a gépet. Ennyi változás egy napra nagyon sok volt. Gyors letusoltam és ágyba bújtam. Percek alatt kerültem alváshoz közeli állapotba. Anyám még bejött hozzám. Zsörtölődött, hogy megint nem tud velem beszélni. Majd behúzta az ajtóm. Én pedig boldog és színes álmaimba merültem.

Életem meséje

Mivel a másik blogomra nem tudok felmenni, és amúgy is át akartam jönni egy másik blogra.. így belekezdtem ebbe... Íme az írásaim az elejétől. Bocsi, de könnyebb volt ömlesztve feltenni ;

Bevezetés

„ Ajánlom azoknak, akik még szeretik a meséket! Még több mesét a világra… és csokit!”

A királylány már nagyon unta magát bezárva. A jóslatok szerint már régen ki kellet volna őt szabadítani.

- A 18. születésnapom két hete volt. Miért késlekedik vajon? Bátor Lovagom, merre jársz?

A hercegnő napokat ült végig a toronyablakban. Sóhajtozott órákon keresztül, majd lesétált a konyhába egy kevés édességért. Évek óta 3 szolgával volt ide bezárva és már nagyon vágyott vissza a világba. Mióta várt, számtalanszor elképzelte visszatérését atyja udvarába. Az esküvőjét, és az utána lévő lakomákat. Rengeteg táncot. És a férfit! Akit atyja választ ki a számára.

- De mikor jön már? Én leszek a legelviselhetetlenebb feleség! – gondolta indulatosan, -… Csak jönne már!

Ekkor a távolban az útón megjelent egy porfelleg. A hercegnő felugrott örömében. Azonnal tudta, hogy Ő jön hozzá, végre! Ahogy közeledett a porfelleg egy lovas bontakozott ki. Fekete ménen érkezett. A ló sörénye méz szőke színű volt, ami a királylányt elbűvölte.

- Micsoda nemes állat!- ujjongott a toronyszobában. Majd visszasietett belső termébe. Elfoglalta helyét a megterített asztal mellet. Eligazította fehér szoknyáját és várt.

Nemsokára léptek zaja ütötte meg fülét. Az ajtó előtt megtorpant a lovag, majd kopogott.

- Szabad! – szólt izgatottan a királylány. Az ajtó kinyílt. A belépő lovag teljes páncélban érkezett. Mellvértjén a hercegnő címere díszítette. Meghajlással köszöntötte a vitéz, majd hosszan állt csöndben. A királylány zavartan nézte a lovagot. Első benyomásra tetszet neki a lovag kisugárzása és a termete, csak annyi zavarta, hogy sisakja alól nem látszott ki az arca. Bárhogy is nézhetsz ki, szabadkozott magában, én szeretni foglak, mostantól amíg csak élek. Bátorságot gyűjtött magában, majd megszólalt.

- Isten hozott Jó uram! Megvárakoztattál, de megbocsátom késlekedésedet. Kérsz valami frissítőt? Ülj le és pihend ki az út fáradalmait. Közben mesélj. Hogy vannak szüleim? Az országomban béke van?

- Felséges királylány! – szólalt meg a lovag, - Borzalmas dolgok történtek az országban. Egyedül már csak ez a vármegye tartja magát a lázadás ellen. Az ön féltestvére, Andrew gróf kiszabadította a Sárkányt és bűvkörébe vonta az ország lovagjainak nagy részét. Az ön szüleit börtönbe vetették a fővárosban. Kérem, hát csatlakozzon hozzám és álljon a seregünk élére, hogy visszahódítsuk az országunkat.

- Megállj Lovag! Miről beszélsz? Én csak egy gyenge nő vagyok, akit elzártak ebbe a kastélyba, hogy a világ el ne rontson. Innen csak a jövendőbelin vihet el. Nos, Uram, ha szeretnéd, hozzád megyek. Az, hogy eljöttél és segítségemet kérted, nemes ötlet volt. Támogatlak Jó uram, de csak ha feleségül veszel. Onnantól kezdve, tiéd lesz a jog, hogy szembe szállj fivéremmel és a nevemben legyőzd.

- Sajnálom felség, de nekem nincs jogom megkérni a kezét!

A vitéz a sisakjához nyúlt. Kikapcsolta a pántot és levette a fejéről a sisakot. Egy percig a királylány csak a hosszú, csillogó barna hajat látta. Majd a lovag gyönyörű arcát. És azt, hogy a Lovag egy nő.

1.

Katherine

„Spiritnek, köszönetképpen, hogy előcsalogatta írásaival az álmaim.”

Már régen nem akartam több lenni másoknál. Sőt még arra sem vágytam, hogy a tömegbe besüppedjek. Kívülálló voltam a suliban, az anyám vallásos barátai között, az edzéseken. De nem az internet világában. Barátaim voltak, nem is kevés ember. Az ország minden részéről kaptam leveleket, írtak a blogomra. Megvolt az én saját életem és világom. Ide érkezett meg egy keddi napon Ő.

Csendben voltunk, mint minden rendes osztály. Jegyzeteltünk a kivetített anyagból. Az első világháború kitörésének okait tanultuk, amikor az osztályfőnök bekopogott hozzánk. Anna néni, egy lányt kísért be. Ahogy felnéztünk, mindenki megfagyott. Anna nénire pillantottam. Az arcára volt írva, hogy nem díjazta az új lány öltözködését.

-Álljatok fel! – dördült el Anna néni hangja, mi pedig engedelmeskedtünk, - Bemutatom nektek az új osztálytársatokat, Célia White-ot. Mától hozzátok fog járni. Most költöztek ide Ave Rivers-ből a szüleivel. Segítsetek neki beilleszkedni.

Hallottam, hogy mögöttem Paige és Vikie összesúgnak. A pletykázás máris elindult Céliáról. Igaz tényleg feltűnő volt a fekete szatén ingében, fekete csipke felsőjében és csatokkal díszített nadrágjában, ami szerintem bőr lehetett. A haja fekete volt, benne rózsaszín csíkok. Gyönyörű! Legalább is nekem tetszet. Ekkor Ő megszólalt.

- Tanárnő, köszönöm, hogy elkísért, de mintha zajt hallanék kintről. Nagyon hangos a magára maradt osztálya.

Ismét lefagyott a levegő. Soha senki, nem mert ilyen hangot megütni Anna nénivel szemben. Ő volt az iskola mindenhatója, pedig csak a felesége volt az igazgatónak. Még a férje is engedelmeskedett neki. Sok tanárunktól kellet elbúcsúznunk, mert Anna néni nem kedvelte meg. Merész lány, ez a Célia, az biztos. Anna néni rákvörösen fordult oda a kollegájához, Mr. Pattinson-hoz.

- Ültesse le valahova ezt a lányt. Én meg megyek és rendet teszek odakint.

- Örömmel Anna.

Anna néni már ott se volt. Bevágta az ajtót, majd szinte azonnal felcsattant kint a folyosón. A beszüremlő hangokból hallva a 9./F. szórakozott megint. Az egyik fiút fejjel beleállították a folyosói nagy kukába. Remek! Ismét lesz miről beszélni hetekig. Céliára néztem. Ő eközben kiszúrta, hogy az utolsó szabad hely mellettem van. Eddig mindig szerencsém volt és senki nem akart padtársam lenni. Hát ennyit a szerencsémről.

- Miss White! Kérem, akkor üljön le Bruce kisasszony mellé. – mutatott mellém Mr. Pattinson, - Önök, pedig folytassák a jegyzetelést. Az órából 5 perc van még, igyekezzenek.

Rosszkedvűen fordultam vissza a füzetemhez. Érezhető feszültség volt az osztályban. Minden szem, az új lányon volt. Ő nyugodtan vette elő füzetét és tolltartóját. Kihajtotta egy új oldalt és írni kezdett. Miért is irritál, hogy mellettem is ülnek mostantól? Úgy éreztem magamat, mint a filmekben a főhős. Változások kerülgettek és én féltem tőlük. Persze ezeket a változásokat nem az új lány hozta, mégis a jelenlététől ismét éreztem hatásukat. Nevetséges vagy Bogaram! – koholtam magamat. Ekkor oldalba bökött Célia. Az eddig írt pár sort tolta elém.

Szia, Bruce kisasszony!

Elkérhetném a füzetedet holnapig? Mi még nem tartottunk ennél az anyagnál.

Belenézhetnék a többi jegyzetedbe is?

Órarendet tudnál mutatni?

Előre is, köszi! =)

Célia

Odaadtam neki a füzetem, majd a tolltartómból elővettem az órarendem. Célia hálásan mosolygott. Ekkor végre kicsengettek. Mindenki nyújtózkodva felállt. Kisétáltunk a teremből. Célia követett.

- Mond Bruce kisasszony, mi a keresztneved?

- Katherine vagyok. Órák után be kell ülnöm a könyvtárba, ha akarod, ott megnézheted a füzeteimet.

- Köszönöm Katherine.

Rámosolyogtam, majd elindultam sétálni. Jó eset végre mozogni. A dupla történelem alatt teljesen elzsibbadtam. Gyönyörű volt kint az ég. Felhős, de sok helyen felszakadozott. Kék és szürke váltakozott odafent. Mosolyogva gondoltam az elmúlt éjszakákra. Hatalmas viharok voltak. És én imádom a viharokat.

Kisétáltam az udvarra. Szerettem figyelni a körülöttem lévő emberek viselkedését. Ahogyan a lányok összehajolva beszélgettek a padokon. A fiúk menő számítógépes játékokról beszéltek, vagy a hétvégi bulikat szervezték. Figyeltem őket és próbáltam minden érdekes reakciót eltárolni magamban. Sosem lehet tudni, hogy mikor tudom feldolgozni azokat. Igyekeztem a furcsa érzéséket elkergetni, amiket az új lány megérkezése hozott ki belőlem. Azt hiszem, ezt el kell majd mesélnem Crystal-nak. Az órámra pillantottam. Ideje visszasétálni a többiekhez.

Fogalmam sem volt később, hogy hogyan esett ki az óra. Már csak azt vettem észre, hogy kicsengő van és a többiek pakolni kezdenek. Előttem hevert a Vegyes fűzetem és tele volt írva 4 oldal. Egy új történet kavargott bennem napok óta, és íme, kezdet alakot felvenni. Csak épp az irodalom óra rovására történt. Szégyenlősen pillantottam fel pakolás közben a kedvenc tanáromra, de Ő csak mosolygott. Ismert már annyira, hogy minden elmaradt leckét hibátlanul be tudtam pótolni. Céliát kerestem, amikor kiözönlöttünk a folyosókra. Az ajtó mellet meg is találtam Őt.

- Nos, akkor – álltam meg előtte – van időd beülni velem a könyvtárba?

- Igen, természetesen. Köszönöm, hogy segítesz.

- Szívesen.

Szó nélkül fordultam meg és indultam el. Célia mellettem sétált. Feszülten vártam, hogy mikor kezd el cseverészni. De nem ez történt.

A könyvtárba leültünk egy asztal mellé. Sorra kipakoltam a füzeteimet neki. Majd pirulva néztem rá.

- Elkérhetném az irodalom füzeted?

- Persze. – Lehajolt a táskájához és előtúrta a jegyzetet. Némán nyúltam érte. Ő csak mosolygott, majd belevetette magát az anyagok átnézésébe. Vajon miért nem kérdezz semmit? Furcsa lány lehet. Önkéntelenül is elmosolyogtam magam. Én sem vagyok különb.

Csendben dolgoztunk, amíg Adams kisasszony, a könyvtárosnő szólt, hogy be akar zárni. Célia felém fordult.

- A geometria és a történelem füzeted elvihetném haza? Holnapra bemásolnám.

- Természetesen. Majd ideadod őket valamelyik órán.

Szótlanul pakoltunk össze és indultunk ki a suliból. Útközben elővettem az MP3-am. A fülhallgatókat a fülembe raktam, de nem indítottam el. A kapuban Célia felé fordultam.

- Üdv a suliban. Szia!

- Kösz! Szia!

Mosolyogtunk, majd elindultam hazafele.

2.

Katherine

Alig vártam, hogy hazaérjek. Ez nálam elég nagy szó volt. Főleg, hogy nem szerettem az „otthonomat”. Nem volt egy lepratelep, de anyám barátai közül mindig voltak páran nálunk. Sosem voltunk kettesbe anyámmal, apám halála óta. Egész napokat voltak képesek átbeszélgetni Jézusról, a feltámadásról, a Sátánról, és persze 2012-ről. Nem volt problémám a vallással. Mindenki higgyen abban, amit magához érez közel, de ne akarjon erőszakosan megtéríteni senkit. Nálunk egy ilyen „gyülin” mindenki próbálta fitogtatni tudását. Eközben alkoholt fogyasztottak és dohányoztak. Az egész nappali és konyha bűzlött tőlük és nem lehetett megszabadulni a szagtól. De anyám miattuk állt talpra és ezért hálás voltam. Nagyon megviselte apa halála. Sajnos sosem lesz már a régi.

Főzőt rájuk és intézte a gyülekezetük hivatalos papírjait. Jogi képviselőjük volt azt hiszem. Ezért kapott egy bizonyos összeget havonta. Nem sokat, de ha sok rendezvényt szervezett meg a számukra, plusz pénzt is kapott. Sietségem oka, persze nem az volt, hogy órákig hallgassam őket. Csak Crystal miatt siettem. Ő volt a legjobb barátnőm. Vagyis valami hasonló. Mert mi még sosem találkoztunk. Amikor a blogomba először írtam, akkor ismerkedtünk meg. A legelső olvasom volt. Eleinte csak üzeneteket írogattunk egymásnak, majd amikor kikönyörögtem az internetet itthonra onnantól kezdve napi kapcsolatban voltunk. Ő is hasonló hozzám. Nem sokat érintkezik a körülötte lévő fiatalokkal, mert azok nem értik meg, vagy nem foglalkoznak vele. Crystal-nak nevelő szülei vannak és ezért közösítették ki. Sosem értettem meg, hogy ez miért lenne baj, de Crystal a felső tízezer tagjai között él és az a réteg sosem változik meg. Amikor először mesélt róluk azt hittem, hogy ez csak egy mese, de ma már tudom, hogy igaz. És a legjobb barátnőjének csak hisz az ember.

Miközben újra végig pörgettem az elmúlt 2 évet a fejemben, hazaérkeztem. A nappaliban a szokásos emberek üldögéltek. Köszöntem nekik majd a szobámba mentem. A szobámba érve, lepakoltam a táskám és beindítottam a gépem. Mosolyogva törölgettem meg a billentyűzetem, míg a rendszer töltődött. Jó sokat kellet dolgoznom tavaly nyáron, hogy ez a gép meg legyen, de egy percet sem bánok. Bezártságom kulcsa, így hívom én a gépet, ha éppen jó napja van, és nem lassul be, mint egy kifejlett csiga. Ha néha mégis megtörtént, akkor csak Bunkó masinaként emlegettem. Nem voltam nagyon számítógép függő, de az írás miatt sokat ültem a gépem előtt. Anyám néha megemlítette, hogy Istenhez is ilyen buzgalommal kellene fordulnom és meg találnám a lelki békém. Olyankor szívesen megemlíteném neki, hogy nem minden ember egyforma és az én békémet a gépezés közben, pontosabban az írás közben találtam meg. Anyám szerint káros dolog az álmodozásom és inkább olvassak sokat, de ő nem tudja, hogy engem az írás és Crystal-ék rángattak ki a gyászból. Talán egy nap, amikor már nem fogok tőle függni, elmesélem neki az érzéseimet. Talán meg is fogja érteni. Vagy sosem.

Lassan felenged végre az internet a beszélgetős oldalunkra. „Atrix has online.” Szeretem ezt a mondatot. Végignézve a fent lévő embereket, egyből kiszúrtam barátnőmet. Gyors rá is írtam.

- Szia Crys! Ráérsz?

- Halihó Atrix! Persze. Mi újság?

Elgondolkodva bámultam a monitort. Hogy lehetne neki elmondani, hogy zavar az új lány, de igazából a könyvem kiadása az igazi stressz forrásom. Hm, hát lehet, hogy így, mint most magamnak.

- Izgulok Crys, a könyv miatt. Nagyon félek, hogy elutasítanak és mégse lesz ebből semmi. Nekem ez az életem. – Vajon Crys meg tud nyugtatni? Szegényt hetente gyilkolom az önbizalom hiányommal.

- Nyugodj meg! – jött a válasz, - Tudod jól, hogy mindenre képesek vagyunk, csak hogy végre kiadják. Már beszéltük a többiekkel, hogy ha visszadobják, petíciót írunk. Legalább 1000-1500 embert tudunk mozgósítani. Azért az már szép tábor nem?

- Még mindig nem tudom elhinni, hogy ennyien szeretitek az írásaimat…

- Butus!!! – korholt Crys, - Tudod jól, hogy kiállunk érted, ahogy te is értünk. Annyi mindent kértek már a többiek tőled, különböző hirdetések a blogon, a nettes korrepetálások. Sőt, a múltkori esszéírásod, amit az Apple<3 kért, hogy meglepje a barátnőjét a 18. szülinapján. És nem fogadtál el semmit érte…

- Amúgy is gondolkodtam már egy olyan témájú novellán. – miközben írtam a válasz, kuncogtam. Imádtam megírni azt az apróságot. - Tudod, hogy imádom kicsúfolni a mai reklámokat.

- Nem is ez a lényeg. Csak, hogy olyan önzetlenül foglalkozol velünk. És természetes, hogy mi ezt meg akarjuk hálálni.

Mosolyogtam végre. Jaj, te lány! Ha tudnád milyen jó, hogy vagy nekem! Még jó, hogy tudta is!

- Megnyugodtál már Trixi? – szeretettem, ha Trixinek hív. Csak neki volt megengedve ez, mint nekem a Crys becenév használata.

- Nyugi, már lenyugodtam, - írtam neki vissza – csak ma új osztálytársam lett és kicsit megzavart.

- Miért is?

- A töri tanárom mellém ültette, vagyis év végéig mellettem kell ülnie. Elég furcsa csaj. Feketébe jár. Tudod olyan rocker csajszi mint Giny. Már az első nap megbotránkoztatott mindenkit. – elgondolkoztam mit is írjak még, - Nekem tetszet a ruhája. Elkérte a jegyzeteimet és eljött velem a könyvtárba tanulni. Viszont alig szólt hozzám Fura volt, hogy alkalmazkodott, hozzám és nem jártatta a száját. De ez nekem nagyon tetszet.

- Nah, végre! Hátha a sok tapló gazdag bunkó között találsz egy értelmes lányt. Rád férne már egy igazi barátnő is.

- De Crys! Nekem te vagy a barátnő! Ne akarj egyből összeboronálni vele. Lehet ő is olyan, mint a többi. Nem akarok senkit ebből a suliból a barátaim közzé.

- És ha még is van már onnan. Hiszen senki se tudja hova jársz. Még én se.. – Hát igen, az én kis titkaim. Be kellene már vallanom Crysnek, hogy ki vagyok, de félek.

- Jaj, tudod jól, hogy nálam nem fontos, hogy ki honnan jött. Csak nem vágyom arra, hogy újra elkezdjenek piszkálni a suliba. Tudod jól mennyit bántottak a már. Szeretném befejezni a sulit, túl lenni a vizsgákon és utána az írásnak élni. Már csak pár hónap. Kérlek Crys!! Csak ennyit kérek!

- Tudom jól, csak hát mégis szeretném. De nyugi! Megvárom én! Csak aztán ne derüljön ki, hogy 40 éves, dagadt, 5 macskával élő mamika vagy, akinek a sok édesség már kivehetős protkót okozott.

- Hát pedig de! És olyan szép vagyok a 4 dioptriás szemüvegembe, mintha egy vakond. Jah és még bajszom is van. Meg egy szörös szemölcsöm az orrom hegyén. De úgye nem zavar, hogy nem vagyok olyan üde és fitt, mint te. Majd igyekszem úgy sok csokit meg cukorkát adni neked. És akkor már fel se fog tűnni mennyire szeretem a fiatal lánykahúst…

- Úristen, de bolondok vagyunk. Halkan kacarásztam, míg barátném gépelt. Szerettük az ilyen szerepjátékokat. Voltak párbeszédeink, amiket át is mentettem egy-egy írásomba. És utána jókat nevettünk barátaink kommentjein. Tudták jól, hogy mi együtt verhetetlen páros vagyunk.

- Jó, akkor veszek addig valamilyen fűszert a húsomhoz. Jól lesz egy kis csípős paprika? Úgyis odáig vagy az erős dolgokért.

- Persze, hogy jó lesz. Majd melléd csinálok egy kis hagymás babot. Hátha kifelé is csípni foglak. – lassan ár a térdem csapkodtam a röhögéstől, de Crys smile-i is hasonló hangulatról tanúskodtak.

- Ha-ha-ha! Oké én már nem bírom! Trixi, nekem mennem kell. Holnapra tanulnom kell. Majd holnap beszélünk. Sok ihletett Aranyom!

- Okés, menj csak. Akkor holnap beszélünk. Egy kalappal holnapra.

- Köszi Trixi! Puszi! Pápá!

- Pusza, Pápá!

Crys lejelentkezett, majd én is Volt még pár órám még és elővettem a Vegyes füzetemet. Elkezdtem bemásolni a ma írt oldalakat. Szép lassan magával ragadott a történet és csak arra eszméltem fel, amikor fél 10-kor Anyám szólt, hogy lassan lemehetnék enni meg alhatnék is egy keveset. Motyogtam neki valamit, majd kikapcsoltam a gépet. Lementem, megvacsorázni. Anyámékat a szokásos elmélkedéseik közepette találtam. Ma kivételesen, nem volt annyi ember nálunk, így míg ettem nem zavartak. Gyors megettem a túrós tésztámat. Megfürödtem, elköszöntem és végül visszatértem a szobámba. Megágyaztam és már be is ájultam az ágyba. Utolsó gondolatom még az volt, talán mégis meg kellene ismerni Céliát.

3.

Célia

„Carrie-nek, hálából, hogy annyit segített nekem. A világ legjobb tervezője vagy!!!!!!.”

Ismét egy új nap az új börtönömben. Nem sok lelkesedéssel lapátoltam be a reggelimet. Valahogyan nem tetszet a légkör az osztályban, a folytonos pusmogás a lányok részéről. Vagy a fiúk néma, undorodó tekintete. Én persze örültem neki, hogy nem vagyok az esetük, és nem akarnak megkörnyékezni.

Egyetlen ember volt, aki felkeltette az érdeklődésem, Bruce kisasszony. Az a csendes lány szimpatikusan reagálta le a megjelenésemet. Nem akart egyből ismerkedni, nem kérdezet semmit rólam. Egyszerűen csak elhívott a könyvtárba tanulni, és kölcsönadta a füzeteit. Aztán búcsúzás képen, üdvözölt engem az osztályában. És hazament. Majd én is.

A délutánom ráment egy nagy adag sportszelet elkészítésére Gabrielnek. Majd az estém másolással és tanulással töltöttem. A geometria nem volt az erősségem és nagyon le voltam maradva az új osztályomhoz képest. Még szerencse, hogy van egy cuki bátyám, aki mindig is reálos beállítottsággal rendelkezett. Sose kellet külön tanárhoz járnom. Csak Gabe-re kellet szépen néznem egy frissen sült tepsi, akármilyen süti fölött (a süti volt a gyengéje) és máris kaptam segítséget. Eleinte anyát kértem meg, hogy valami finomat süssön neki. Aztán inkább én fogtam neki, mert szerettem meglepni a családomat. Ma már én vagyok a család süti gyárosa.

Késő esti tanulás eredménye lett, hogy behoztam minden lemaradásom. Gabe pedig degeszre ette magát Sport szeletből. Megígértem neki, hogy amint problémáim lesznek ismét hozzá fordult.

- Egy újabb adag sütemény szállítmánnyal! – volt bátyám egyetlen kikötése. Én pedig nem ellenkeztem.

A késői fekvés is nagyban hozzájárult reggeli mogorvaságomhoz. Hiába kezdtem a reggelemet egy pohár tejjel és két kiflivel, teli hassal sem lett jobb kedvem. Halkan füstölögtem a költözés miatt, mint minden reggel, amióta eljöttünk otthonról. Bármennyire is szép helyre költöztünk nem éreztem magam boldognak. Elvették tőlem az egyetlen helyet ahol még boldog lehettem volna Nélküle. Megértettem a szüleim indokát, miszerint nem akarták, hogy tovább búslakodjak. Édesapám új munkája is idekötötte a családunkat. Persze az is sokat számított, hogy Gabe már 2 éve ide járt főiskolára. Újra együtt élni jónak tűnt. De semmit nem változtatott meg, hogy Ave Rivers volt az otthonom és az is marad.

- Hé, beleér az orrod a csuprodba Hugi!

- Neked is jó reggelt Kistestvérem! – Gabe mint mindig frissen érkezett a konyhába. Tudtam jól, hogy ennyi volt mára az én morcosságom. Garantált heccelést vártam Tőle, ami még sosem maradt el.

- Mit búslakodsz már megint? – laza mozdulattal nyúlta le Tőlem a kiflim végét és itta ki a csupromat. Az én szeretett házi malacom.

- Olyan szép reggelünk van Húgi. – kinyitotta a hűtőt és kipakolta felét, majd nekiállt szendvicset gyártani. - Kora reggel óta megy a csicsergés a tetőn. Nem értem, hogy nem tud feldobni.

- Túl keveset aludtam én ahhoz, hogy néhány madár felvidítson. – elkaptam előle az első vajas kenyeret és rágcsálni kezdtem. - Amúgy is, szólaltam meg az első falat után. - Egész éjjel a geometria tanár elől menekültem álmomban. Baljós előjel! Főleg, hogy az első órám vele lesz.

- A lelkiismereted Liám. – vigyorgott a képembe Gabe, - tudod jól, hogy úgyse fog neked semmit tanítani. Majd a te zseni testvéred megígéri, hogy segít. Jó lesz úgy?

- Hogy minden délután veled lógjak? Cöh… – mint aki felháborodott, fordultam el Tőle. Isteni vele játszani. - És a barátaid mit fognak szólni hozzá?

- Kit érdekel, amikor alkalmam lesz napokon keresztül az idegeiden ugrálni. – az elkészített vajas- szalámis-sajtos szendvicseket kétfelé pakolta és megkaptam tőle a mai szendvics adagomat. - És még sütit is kapok, - fejezte be az eszmefuttatást, a hűtőbe pakolás közben, - Hm, csábítóbb, mint a haverokkal lenni!

- Tudtam én, hogy nem szabad nekünk utánad jönni. A végén még kikészítesz. – Leszálltam a székemről és elindultam készülődni. Sajnos máris késében voltam. Inkább beszélgettem volna még Gabe-bel.

- Nyugi Hugi! Ez már csak rosszabb lesz! Ígérem!

Mosolyogtam egyet.

- Szeretlek Gabriel, de ha tovább fokozod, az élményt még elkések az első órámról.

- Én is szeretlek Lia. És mit szólnál hozzá, ha a te aranyos testvéred elvinne az iskolába?

- Hálám elkezdene üldözni. Nos, csak annyi történne. Remélem nem baj? – hatalmas szemekkel néztem fel rá. Tudtam jól, mivel lehet levenni a lábáról. – Esetleg… haza is hozhatnál délután, ha nem baj. Túl hosszú volt tegnap a buszozás.

- Mit kapok érte cserébe?

- Háát, ha nagyon szeretnéd, sütök neked piskóta tekercset.

- Oké-oké. Én benne vagyok. Akkor tessék összeszedni magad és induljunk.

- Máris!

Mosolyogva szaladtam fel, hogy felöltözzem. Elgondolkodva álltam meg a gardróbom mellet. Vajon ma mivel kellene a nyerspolgárokat kiborítani. Egy egyszerű fehér póló mellet döntöttem „ Drugzone” felirattal. Az egyik kedvenc zenekaros pólóm volt. Tuti, hogy drogosnak fognak nézni a felirat miatt. Hozzá felvettem egy fekete nadrágot, amit sok lánc díszített. Fekete-fehér kockás inget vettem még magamra, a fejemre nyomtam a sapkámat, amire cica füleket varrtam, majd deszkás fekete-vörös cipőmbe bújtam. Belenézve a tükrömbe csak bólintottam egyet. Nem olyan meglepő ruha és mégis hatással leszek rájuk. Magamhoz vettem az iskolatáskám és elindultam. Miközben lefele sétáltam újra Katherine jutott az eszembe. Kellene egy barát, akivel lehetne beszélgetni meg tanulni. Nem járja, hogy kihasználom Gabe-et. Azt hiszem, meg fogom tudni fűzni. Igazából már egy ideje otthon, Ave Rivers-ben sem beszéltem senkivel. Tony halála után senki se érdekelt. Eddig bírtam a kiborulásomat elodázni… ennyi erőm volt. Végre feladtam a küzdelmet és nekizuhantam a falnak.

Tony. Én szerelmem!

Lecsukott szemekkel vettem levegőt. Erőtlenül csúsztam le a fal mellet. Csak rázott a zokogás, de könnyem nem fojt. Már fél éve nem tudok sírni igazán. Azóta, hogy elment.

Hát sosem lesz jobb? Sosem fogok felállni? Átöleltem magam, de az sem segített. Nem megy nekem ez az újrakezdés! Sose fogok mást szeretni! Ez tény! Azóta tudtam, hogy megláttam a koporsóját. De a bűntudat nem hagy békén. Úgy ég a szívem helye, és oly nehéz levegőt venni. Miért engedtem el akkor este…

- Húgi jól vagy? – Gabe állt előttem, de csak amikor szólt vettem észre. Felnéztem rá és grimaszoltam egyet. Gabe felhúzott magához és megölelt. Magamhoz szorítottam és beszívtam az illatát. Otthon és biztonság illata megnyugtatott. – Nyugodj meg Kicsikém!! – súgta halkan. Zsongó fejjel próbáltam megjegyezni az érzést, amit az ölelése keltett. Küzdenem kell! Érte, anyuék miatt, és Tony miatt! Adj erőt Szerelmem! Felsóhajtottam és erőt vetem magamon.

- Sajnálom Tesó! Azt hiszem, még nem vagyok túl rajta. – eltoltam magamtól és ismét grimaszt vágtam, - De az élet olyan gyors… - fújtam egyet, - Szóval vigyél el a suliba. Utol kell érnem magam.

- Oké Liám!

Elindultuk kifele. Bezártam az ajtót míg Gabe kiállt a kocsival. Mire kiértem a feljáróhoz már kint állt a verdával. Nem egy drága valami volt, de Bátyám féltő gondoskodással szerelte, amikor csak ideje volt rá. Behuppantam az anyós ülésre és becsatoltam magam. Gabe a CD-k között kutakodott. Majd megtalálta keresetett és behelyezte a lejátszóba. Nem volt meglepő, amikor a kedvenc együttese szólalt meg a hangszórókban, a Volbeat. Én is nagyon szerettem őket, de csak vele hallgattam. Hatalmasakat kocsikáztunk mindig miközben ez a zene szólt. Most is lendületes kezdéssel száguldottunk el otthonunk elől. Vezetés közben énekeltünk együtt az énekessel. Éles kanyarok közben ráztuk a fejünket. Miközben énekelt Gabe, ugrált és vigyorgott. Néha elengedte a kormányt, és mint ha gyertya lenne a kezében, integetett. Hangosan nevettem erre a látványra. Főleg amikor szemben jöttek velünk és azt nézték, hogy senki se fogja nálunk a kormányt. Még akkor is énekeltünk, amikor beértünk az iskola elé. Jó sokan megbámultak minket, de kit érdekel. Mosolyogtam és lehangosítottam a zenét.

- Szia Tesó! Kösz, hogy elhoztál!

- Szívesen! Délután jöjjek érted?

- Persze! Hozzad a CD-t is!

- Nem feledem el.

Mosolyogva pusziltam meg az arcát, majd kiugrottam a kocsiból. Gabe integetett, majd elindult. Alig ment pár métert a zene visszahangosodott. Sosem változik meg, csóváltam meg a fejem. Vidoran indultam el az órámra.

4.

Katherine

Lassan bandukoltam az iskola felé, amikor egy kocsi elszáguldott mellettem. Hangos zene szólt benne. Mosolyogva néztem utána. Milyen jó lehet kocsikázni. A gyorsaság. A veszéllyel való játék. Persze nem a vezetés vonzott. Csak, hogy üljek az anyós ülésen, a hajamat fújja a szél a letekert ablak mellet. Érezzem a száguldást. Higgyem, hogy mindent magam mögött lehet hagyni. Hogy legyen valaki mellettem, akiben bízom annyira, hogy 100 fölött nyugodtam behunyhassam a szememet.

Őrültségekről álmodozom. Magam elé bámultam séta közben. Sajnos nincs olyan a környéken, akiben bízhatnék. Crys barátsága az enyém, de ő messze van. Mást nem akarok közel engedni magamhoz. A tegnapi elhatározásomat kialudtam mára. Minek még egy próba. Senki nem értett meg eddig és ez után sem fog. Néha olyan, mintha élő embereket nem tudnék szeretni. Anyut sem tudom már régen. Nem tudok vele beszélgetni egy jót. Nem bízom benne. Amikor gyászoltunk, ő a gyülekezetett választotta helyettem. Hát tegye őket boldoggá. Bármennyire is örültem annak, hogy ő képes volt felállnia én egyedül voltam kénytele megemészteni, hogy nincs már meg Apa.

Talán ezért tudok olyan történeteket írni. Ha nem tudom máshogy kiélni az érzéseim, csak a karaktereimen keresztül. Nem bánom különös képen. Mint minden reggel, ma is végig sétálok az iskolán. Láthatatlanak érzem magam ilyenkor. Senki rám nem néz. Én pedig figyelhetem őket. A megszokott képet látom magam előtt. Beszélgetések, zenehallgatás, vitatkozások. Mosolyoghatok szabadon néhány elkapott szófoszlányon. Mikről nem képesek hangosan beszélgetni. Lassan megérkezem a teremhez. A többiek csoportokban állva beszélgetnek. Én nem megyek oda egyik táborhoz sem. Leteszem a táskám, fölé guggolok és megkeresem a reggelimet. A májkrémes kiflimet eszegetve álok fel. Ekkor rám köszönnek.

· Jó reggelt Kathe! – ki más lenne, aki észrevesz! Célia áll mellettem.

· Szép reggelt! – köszöntem vissza, miután lenyelem a falatot. Rám mosolyog, majd elkezd a táskájában keresgélni. Ismét egy érdekes ruha összeállításban jelent meg. Láncokkal volt feldíszítve a nadrágja és a pólóján a „Drugzone” felírat díszelgett. Bizarr volt, de egyedi, az biztos. Viszont a cica füles sapkája nagyon tetszet! Szeretem a macskákat. Miközben én szemrevételeztem a ruháit, ő végre kiszabadult a táskájából.

· Köszönöm a füzeteket. Sikerült mindent bepótolnom. Mond te mennyire vagy jó geometriából? – felém nyújtja a füzeteimet.

· Fogjuk rá, hogy értem. Segítség kellene?

· Hát, van otthon, aki segítsen, csak nem akarom mindig nyaggatni, ha valami nem megy. Ha tudnál nekem segíteni, az neked is jó gyakorlás lenne és én is fel tudnék készülni. Mit szólsz?

· Jó, - egyeztem bele. Bezzeg ma már mennyit beszél. – Szólj, ha nem megy valami és megbeszéljük, hol gyakoroljunk.

· Köszönöm Kathe!

· Szívesen!

És végre becsöngettek. Beálltunk a sorba és vártuk a tanárunkat. Vajon mindig ennyit beszél? A tegnapi csendes lány helyet, a bőbeszédű Céliával nem tudtam mit kezdeni. Úgy látszik tévedtem, mégse olyan csendes lány, mint én.

Viszont ezek után egész nap nem szólt hozzám. Az órákon jegyzetelt, szünetben, pedig amikor én sétálni indultam, ő ott maradt a többiekkel. Persze nem ment oda hozzájuk. A lányok sem keresték a társaságát. Sajnáltam, hogy ő is az én sorsomra jutott. Kirekesztve nem volt nagyon izgalmas a suli.

Órák után beugrottam a tanügyre. Érdekelt, hogy leadták már a jelentkezést az érettségikre. Miután a tanügyes hölgy megnyugtatott, hogy minden rendben, elindultam haza. Kísértés éreztem, hogy vegyek ki könyveket, de még az otthon lévőkkel sem végeztem. Kifele menet a könyvtárnál viszont Céliába botlottam.

· Szia! – köszöntem neki, majd mentem kifele.

· Várj Kathe! – szólt utánam Célia. Megfogta a karom, hogy megállítson. – Nem akarod, hogy hazavigyünk? Jön értem a Bátyám. Biztos szívesen elvisz.

· Köszönöm, de nem. – hárítottam el az ajánlatott. Most már tudni akarja hol lakom? - Szeretek sétálni hazafele.

· Jaj, ne kéresd magad. Ha már elvállaltad, hogy korrepetálsz, akkor ez a legkevesebb.

· Jó. - egyeztem bele. Pedig nem volt kedvem bájcsevegni két idegennel! - De csak azzal a feltétellel, ha nem nyaggatsz tovább.

· Mi az, hogy nyaggatlak? – fortyant fel Célia. - Én csak barátkozni próbálok veled. Baj?

· Nem vagyok barátkozós típus, - igyekeztem tisztázni vele a helyzetet - szóval kár pocsékolnod rám az energiád.

· Nem pocséklom. Láttam, hogy te is mindig egyedül vagy és azt hittem, hogy másabb, vagy mint a többi lány az osztályban. De te is csak elutasítsz, mert más vagyok.

· Ez nem arról szól, hogy, mi van rajtad. – kezdtem felhúzni magamat. – És nem arról szól, hogy nem tudom elfogadni, hogy milyen vagy. Én csak nem akarok barátkozni.

· De ez nem magyarázat. Tudod mit. Most teljesen őszinte leszek veled és elmesélek valamit. Utána, ha még mindig nem akarsz barátkozni és velünk haza menni, semmi baj. Viszont nem igénylem a szánalmad, ha meghallod a történetem… - mély elhatározás csillogót a szemében, de nem kezdett egyből bele a történetbe. Így inkább bólintottam neki, biztatván, hogy érdekel a története. Nagyot nyelt ekkor és belekezdett. - Ezelőtt egy évvel még Ave Riversben éltünk a családommal. A bátyám már akkor is itt tanult, és mi terveztük, hogy utána költözünk, de nekem volt egy barátom és miattam még húztuk a költözést. Tony… - egy pillanatra elcsuklott a hangja, - Tony, a barátom, a matek és geometria külön tanáromként került közel hozzám. A bátyám, Gabriel barátja volt, és mint a Gabe, tanárnak készült. Ő otthon járt egyetemre, így amikor nem értettem valamit, nem kellet a távol élő bátyámat zaklatni, hanem hívhattam Őt. Aztán egymásba szerettünk. Minden olyan tökéletes volt vele. Július 13-án ünnepeltük a fél éves évfordulónkat, ami mellesleg a születésnapom volt, amikor elhívta pár csoport társa az egyetemről, egy egyetemi focimeccsre. Én szerettem volna, hogy nálunk maradjon, de a csoporttársai ugratták, hogy mindig a szoknyám szélén ül, amióta együtt vagyunk. Úgyhogy erőt vettem magamon és azt mondtam, hogy mennyen el, mert ha kihagyja később talán bánni fogja. Kocsival mentek és ő vezetett. Hazafele megálltak ünnepelni, mert az ők csapatuk nyert. Felhajtottak a többiek jó pár pohárral, de Tony nem. Ő már rég nem ivott, azóta hogy meglett a jogsija. Aztán elindultak a kocsmából. A mellette ülő srác meg akarta viccelni és ezért az egyik kereszteződésnél, miközben álltak a piros alatt, rátaposott a gázra. Ám nem vette észre, hogy egy kamion készült átmenni előttük. Tony és a srác meghalt. A hátul ülő 3 srác túlélte. – Célia megtörölte a szemét, és megköszörülte a torkát. - Nekik szerencséjük volt. Azóta viszont nem barátkoztam senkivel. A régi barátok szerint begolyóztam, hogy 17 évesen eltemettem magam, de idő kellet hozzá, hogy talpra álljak. Aztán elköltöztünk ide és én új életet akartam kezdeni. Mond Kathe segítenél? Nem akarok betörni az életedbe, csak néha beszélgetni egy kicsit.

· Sajnálom Célia ami veled történt. Tudom, hogy buta vagyok, hogy elzárkóztam előled, de annyian bántottak meg itt a suliban már, hogy nem akartam magam megint kitenni annak. De az őszinteséged nagyon tetszik. Azt hiszem, megpróbálkozhatnánk valami barátság félével.

Rámosolyogtam, majd kinyújtottam a kezem. Ez olyan felnőttes szokás volt és most jónak tűnt használni. Céli visszamosolygott és megfogta a kezem. Talán nem lesz olyan nehéz még egy baráttal.

· Nos, akkor, - törölte meg a szemét, - ha nem bánod menjünk. De talán kezdek gyógyulni, mert az óta hogy elment ő, nem tudtam sírni. Most már ez is sikerül. Biztos itt van már Gabe és nem akarom megvárakoztatni. Ígérd meg, hogy nem mondod meg neki, hogy sírtam. Sajnos ma már egyszer kifakadtam előtte is.

· Jó megígérem. Viszont most szólok előre, hogy ha erőltetik a társalgást velem, akkor néha sikerül lefagynom és nem bírok megszólalni.

Célia felnevetett. Rám mosolygott és megérintette egy pillanatra a kezem. Máskor zavart volna egy ilyen gesztus, de valahogy Céliának sikerült feloldania a görcseimet.

· Nyugodj meg Kathe! Gabe mellet könnyen lehet nagyokat hallgatni. Ő aztán tud beszélni. Többet, mint mi ketten együtt. Ezért is szeretem őt nagyon. Bármilyen rossz kedvem van, képes felvidítani. Csak azt ne említsd meg neki, hogy borzalmas énekhangja van. Képes hosszú órákat végig énekelni, ha meg mered mondani a véleményed a hangjáról. És az rosszabb, mint a pokol!

Nagyot nevetettem ezen. Egy pokoli hangú srác fog hazavinni. Ha ezt anyám hallaná… Miközben beszélgettünk lassan kiértünk. A parkolóban már csak egy fehér kocsi állt. Jöttünkre kinyílt az ajtaja és kiszállt belőle egy férfi.

Amint megláttam az arcomra fagyott a nevetés. Annyira gyönyörű volt az arca. Közel két méter lehetett és olyan kisugárzást éreztem felőle, hogy megremegett a térdem. Úgy éreztem mintha eddig a víz alatt lettem volna, és hogy őt megláttam, jutottam fel végre a felszínre egy korty levegőért! Üresnek éreztem magam és mégis tele volt a fej új történekkel és ötletekkel Némán néztük egymást Vele, talán csak pillanatokig, vagy percekig, akár órákig is, mire felfogtam ismét, hogy Célia mellettem áll.

· Minden rendben Kathe? Mi történt?

· Én.. – nyeltem gyors egy nagyot és elfordultam a sráctól, - azt hiszem, én mégis sétálni fogok. Sajnálom Célia, de majd máskor bepótoljuk. Sietnem kell. Szia!

5.

Gabriel

A világ legjobb fiú barátjának, az én Gabriel-emnek! Mert, KELL NYUSZY!!!”

Micsoda jó csaj!

Fél perccel ezelőtt még unatkoztam a kocsiban, de megláttam Húgit és kiszálltam. A mellette sétáló csajon egyből megakadt a szemem. Más srácok fitymálva néztek volna végig rajta, de nekem teljes lénye egyből megtetszet. Formás leányzó volt, ellentéte az én csontkollekció Liámnak. Vörös inget és fehér póló volt rajta. Nem nagy kivágással, de az alatta lévő mellek szinte követelték a figyelmet. Olyan formája volt, ami árulkodott róla, hogy nem tartalmaz fél centi tömést sem. És én mindennél jobban szerettem az olyat. Fekete farmer simult rá. Biztos voltam benne, ha hátat fordítana egy kívánatosan telt hátsót láthatnék. És ekkor még nem szóltam a gyönyörű arcáról. Nem a mai megszokott kifent-kikent lány volt. Természetes és üde arcán a nevetéstől csillogó szeme úgy vonzotta a szememet, mint kisrácot a hullámzó tenger. Nyugalom. Azt hiszem ez volt, amit éreztem, amikor rám nézett. Fogalmam se volt, ki Ő, miért néz rám így. Nevetett valamin, amit Célia mondott neki, ám amikor rám nézet elhalt a nevetése. Döbbenten bámult Rám. Rá mosolyogtam, majd tovább csodáltam az arcát. Ekkor elszakította magát a tekintetemtől. Pár szót mondott Lia beszédére és elsietett. Utána néztem. Gyönyörű barna, hosszú haja volt. Elismerően füttyentettem, amikor beigazolódott sejtésem, és egy kerek, igéző fenék riszálását figyelhettem. Nyál csorgatva álltam és néztem, ahogy eltűnik az utcasarkon. Sajnos nem nézett hátra. Lia közben odaért a kocsimhoz, ami mellet állva vártam rá.

· Tudtam, hogy ronda vagy. – köszönés nélkül rontott nekem, mintha miattam dőlt volna össze a világ. - De ennyire? Kathe szinte elmenekült. Pedig már rábeszéltem, hogy hazavisszük.

· Köszönöm a dicséretet. Nem tehetek róla, hogy a Húgom új barátnője nem tudja díjazni az én elbűvölő mosolyom. – próbáltam a lazát adni, de közben majd’ felnevettem, hogy máris tudtam a nevét. Kathe! - Amúgy is, elég hazafuvarozni egy kislányt a kocsimon.

· Kislány? - vonta össze a szemöldökét Lius. Valamiért nem díjazta, ha kicsinek tituláltuk jó pár éve már. – Amióta betöltötted a 20-at egyre fentebb hordod az orrod. Nehogy egyszer megbotolj valamibe. Vagy éppen valakiben.

· Talán tőled kellene féltenem a testi épségemet? Nyugi Hugi. Majd ha érzem, hogy túl nagy az arcom szólok neked. Akkor majd faraghatsz belőle. Addig is nem indulnánk el haza? Éhes vagyok!

· Mehetünk.

Beültünk a kocsiba. Célia kényelmesen elhelyezkedett, majd bekapcsolta a lejátszót. Ismét felhangzottak kedvenc nótáink, de Lia lehalkította és felém fordult.

· Gabe! Mond nem baj, ha kerestem magamnak egy másik korrepetáló tanárt? – nagy szemekkel nézett rám, úgy szuggerálva, hogy ne haragudjak meg rá. Azért is!

· Szóval ennyit arról, hogy én segítek neked? Szerinted, hogy esik ez most nekem? – próbáltam dühös lenni és felháborodott, de elég nehéz volt a megszokott vigyoromat letörölni. – Mi lesz velem? – adtam elő mély átéléssel a drámát. Egész beleéltem magam a helyzetbe.

· Nem is kellet volna tanárnak jelentkeznem, ha a testvérem sincs megelégedve velem.

· Gabe! – szólt Rám Lia, miközben próbálta vissza fojtani nevetését - Azt hiszem ez most nem jött át… Nem érted el a kellő hatásokat. De azért… még sütök neked piskóta tekercset… ha szeretnéd. – mondat végét már csak találgatni tudtam, mert Liából kitört a nevetés.

· Nah, hát én is így gondoltam! – majd végre felnevettem én is. Ekkor kezdődött el a kedvenc számom a Cd-ről, így felhangosítottam a masinát és elkezdtünk énekelni. Kényelmesen hazakocsikáztunk, kivételesen semmi plusz körrel. Beálltam a kocsival a lejárónkra, majd kikapcsoltam a lejátszót. Egyre hangosabban korgót a gyomrom.

· Nincs kedved máris sütni? – igyekeztem szépen nézni rá, de egy különösen hangos korgás is párosult hozzá. Lia ismét felnevetett.

· Ha anyáék nem foglalták el a konyhát szívesen.

Kiszálltunk hát a kocsiból, én bezártam az ajtót, Húgi meg kinyitotta az kert kaput. Kényelemesen zártam be mögöttünk majd indultam el a konyhai bejárat felé. Miközben sétáltam újra megcsodáltam otthonunkat. Apán nagyszerű építész volt és ez itthon is meglátszott. Három éve, amikor elhatároztam, hogy a fővárosba jövök tovább tanulni, akkor vásárolta meg a telket és kezdte el a tervezést. Tavaly tavasszal már be is lehetett költözni, de Célia és Tony szerelme miatt még halogatták a költözést. Akkor még csak én vettem birtokomba az új házat. Aztán megtörtént a baleset és nem merték a Húgom elhozni. Szegény nagyon összeroppant. Lassan magunkhoz tértünk, de a seb, amit Tony elvesztése okozott…. jézusom, de hülyén hangzik ez! Igen hiányzik, de tovább kell mennünk. Ezért kellet eljönnie a családomnak végleg Ave Rivers-ből. Mindannyian igyekszünk, lám Lia is szerzett egy új barátot. Néha kezdek öregedni, szentimentális frázisokat emlegetve. Meggyorsítottam lépteimet és utolértem Céliát a konyhában.

· Ahogy hallom még egyedül vagyunk Tesó. – fordult hozzám Húgi.

· Sebaj. Hamarabb lehetsz túl a sütin. Segíthetek?

· Az kellene még, akkor már a kikevert cukros- lisztes-tojást se tudnám a sütőbe helyezni. Inkább csak mesélj nekem. Milyen volt a suli?

· Milyen lehetne? Fárasztó és hosszadalmas. A haverok megint szerveznek valami bulit, de semmi kedvem hozzá. Mondtam is nekik, hogy ne számoljanak rám. És neked milyen napod volt?

· Egész jó. Fárasztó, de eredményes. – miközben beszélt serényen járt a keze, tojást tört, cukrot adagolt, majd mixelni kezdte a piskóta alapot. Gyomrom ismét kordúlt, de nem akartam más kaját keresni. A süti kellet és kész! – Katherine-t be tudtam fűzni, hogy segítsen nekem, ha elakadok valamiben és talán egyfajta barátságot is ki tudunk majd alakítani vele.

· Ezek szerint ismét élsz kicsi lány! Örülök neki! Akkor mégse kell kihagynom az évszázad buliját, hogy veled legyek!

· Sosem kértelek ilyenre! Nem is szeretem, ha mindig a nyakamon vagy. Amúgy is lesz valami bál a sulinkban. Nem volt egy olyan szünet, amikor ne erről szövegeltek volna a lány osztálytársaim. Kellene tervezni rá egy ruhát. Meg megfűzni Kathét, hogy menjünk el és botránkoztassuk meg a sok begyöpösödött emberkét… hajaj, kezdek előre tervezni. Előbb még el kell érnem, hogy tényleg barátok legyünk.

· Ugyan már! Ki az, aki neked ellent tud mondani? Az a csajszi, Kathe, előbb vagy utóbb bele fog találni a barátság nevű csapdába, ha azt te készíted elő. Ismerlek már Lia! – eközben elkészült a piskóta alap és bekerült a sütőbe. Liám mosogatóhoz lépett és eltüntette a mosatlant. Majd a hűtőt kinyitva előpakolt paprikát, paradicsomot, uborkát, kukoricát és feta sajtot. Becsukta az ajtót, majd kinyitotta ismét. Két pohár tejfölt vett ki és nekiállt a zöldségek megmosásához.

· Remélem, igazad van! – szólt miközben víz alá tartotta a paprikákat. Sorban megmosta mindet, kivétel a konzerv kukoricát, a fetát és a poharas tejfölöket. Amikor ez az eszembe jutott meg is osztottam vele.

· Ha már mindent megmosol, már igazán a kukoricát és a sajtot is megmosdathatnád.

· Nagyon vicces vagy Gabe! – felém fordult és az utolsó vizes uborkával a kezében, majd összecsapott. Nem vettem fel a non verbális kesztyűt.

· Ugyan már! Viccelődni se lehet veled, hogy meg ne torold. Ha azt mondom, hogy a tejföl piszkosnak látszik, mit fogsz mondani?

· Akkor csak rád nézek, és a szememmel mondom, el mit gondolok. – lesújtó pillantása csak egy másodpercig tartott majd rám vigyorgott. Elővett egy tálat, hogy legyen, mibe szeletelje a salátának valót. Kedvenc késéért nyúlt a fiókban. Miközben dolgozott halkan dúdolt. Kedvenc énekese, Emilie Autumn hörgős „Liar” számát, majd át tért a Drugzone „I hate humans” számára. Mosolyogva figyeltem ténykedését és dúdolására. Régebben is sokat hallgatta ezeket az elvont melódiákat, de Tony után csak ezek szóltak. Ma már könnyedebb dallamokat is lehetett hallani a szobájából. Ismételten megállapítottam, hogy kezd gyógyulni.

· Mi történt veled? – kérdezte tőlem.

· Nem sok. Nézlek és csodállak. Te vagy életem Házi Tündére! Kérlek, add nekem a kezed! Nah, meg valami kést, hogy levághassam őket.

· Biztos! Inkább ülj csendben.

Szófogadon üldögéltem tovább. A saláta lassan kezdett alakot ölteni. Ínycsiklandó látványa eltántorított. Csak meg kellene kóstolni. Lia sosem használt előre megkutyult fűszereket vagy zacskós százéves ízesítőket. A konyhában számtalan fűszernövény volt cserépbe ültetve. Anya és ő meg számlálhatatlan órát töltöttek azzal, hogy beszerezték majd gondozták őket. Igaz anya nem sokat tudott itthon lenni. Az ország egyik legjobb sebészeként elég kevés ideje volt ránk mostanában. Bezzeg pár éve még. Édesmuter, miután megszült minket félbe hagyta az utolsó rezidensi évét és csak Lia általános iskolai ballagása után folytatta. Addig itthon ült és vigyázott ránk. Néha megkérdeztem, hogy nem bánja- e, hogy feláldozta magát értünk, de mindig megnyugtatott, hogy megérte számára a pihenés és büszke arra, hogy van két gyönyörű gyereke egy stabil házassága. Erre, szerinte, a hivatása mellet nem lett volna idő kialakítani. Most viszont már bátran dolgozhat, áldozva a munka oltárán és, ha végre szabadnapos még jobban tud örülni, hogy olyankor velünk lehet.

· Gabe! Merre jársz? – Lia ekkor már kiszedte a kész piskótát és kitette hűlni. A saláta is kész volt már. Épp gomba fejeket panírozott, amikor már nem bírta szó nélkül állni merengésemet.

· Épp csak anyára gondoltam. Vajon mikor fog hazajönni?

· Ha jól emlékszem este 6-kor fog végezni. Apa tán érte fog menni. Viszont neki már itthon kellene lenni.

· Biztos van valami probléma a munkahelyén. Tudod, milyen munkája van. – Célia csak megcsóválta a fejét. Sosem szerette, hogy apánk nem lehet velünk sokat.

· Azért hagyjunk nekik kaját. – szép lassan megsütötte a gombát. Előpakolt két tányért majd elém rakta a salátát. Szedtem belőle egy jó adagot majd a frissen sült gombákból is vadásztam párat. Egészen emberes adag volt a tányéromon.

· Azt hiszem, Bátyó te sosem fogsz lefogyni.

· Sosem mondtam, hogy akarok.

· Csak mikor valamelyik szirén szépségű barátnőd megemlítette, hogy „Túl húsos vagy Mackókám!” vagy valami ilyesmit mondott.

· Hely az is régen volt. Mostanában nem sűrűn látok olyan csajt, akiért megérné a strapa. Talán ma is csak egyet láttam.

· Ne is mond, kitalálom. Nem lehetett nem észrevenni azt a nyáladzást, amit Kathé után csináltál. Meg akarod közelebbről ismerni?

· Sosem mondanék nemet egy ilyen szép hölgy megismerésére, de ne tervezz előre. Majd, ha egyszer elhozod hozzánk, akkor meglátjuk mit fog hozzám szólni.

· Jó.

Csendben falatoztunk egy darabig. Majd megcsörrent a telefonom. A hívó az egyik csoport társam volt.

· Szia Gabriel!

· Csá Mike! Mit szeretnél?

· Át tudnál jönni? Kellene egy kis segítség. Valami baja van a kocsimnak. Amikor beindítom remegni, kezd, és nem tudom, mi baja lehet.

· Oké, átugrom. Fél óra múlva ott leszek nálad.

· Rendben várlak. Szerbusz!

· Szia!

Mosolyogva fordultam Célia felé.

· Hát eddig tudtam veled lenni Céliám. Mennem kell. A kajámat meg pár szelet süteményt betennél a szobámba?

· Persze. Majd teszek. Menj, látom, fontos dolgod van. – mosolyogva sétáltam hozzá és öleltem meg. Ő belebujt a karomba és mit mindig jól megszorongatott. Csókot adtam a buksijára és elengedtem.

· Légy jó és ne zengjen, megint a ház tőled mire hazajövök.

· Csak amennyire szabadnak érzem. Mennél már? Zavarod a kajálásom.

· Megyek már. Szia, Tesó!

Felmarkoltam a kulcsot az asztalról és máris kint voltam a kertben. Imádtam szerelni, pont annyira, mint tanítani és alig vártam, hogy megint hódolhassak szenvedélyemnek. Somolyogva szálltam be a kocsiba és indultam. Szélnél sebesebben. Szerelni.

6.

Célia

Falatozás közepette maradtam egyedül. Végül is már megszoktam az egyedüllétet, mégis most zavart. Nyögve- nyelős beszélgetésem Gabe-bel elvette a kedvem. A régen még oly jól működő testvéri viszonyunk megváltozott. Vagy csak bennem születtek görcsök? Már nem tudtam úgy sziporkázni vele, mint régen. Sóhajtottam egyet és befejeztem a kajálást. Mikros tálakba tettem neki a maradékát és a plusz adagot, majd a süteményt töltöttem meg. Végül a sütis tálca a hűtőszekrényre bíztam. A salátás tálra tetőt kerestem, hogy higiénikusan tehessem el a hűtőbe, a gombát pedig felé egy hűtős bügyögébe helyeztem el. Reméltem szeretett szüleim megtalálják és értékelik a rájuk váró étkeket. Mosogattam még egy keveset, csak, hogy tényleg „Házi Tündérkének” lehessen nevezni. Amikor végre mindent helyén tudtam, elindultam a szobám felé. Félúton jártam a lépcsőn, amikor eszembe jutott a táskám. Kétszer lépcsőzik az, ki feledékeny. Lihegve jutottam be a szobámba. A táskám az íróasztal mellé pöccintettem, én pedig az ágyra dobtam magam. Édes a pihenés. Ám ekkor nemrég elment testvérem arca kúszott be a tudatomba.

Mekkora hülye vagyok! Rohantam ismét a lépcső felé, hogy Gabiel kérése szerint a szobájába kerüljön a vacsorája. Néha tényleg eszetlen libaként tevékenykedek. Felsétáltam a tetőtérbe, ahol az ő legényfészke volt. Komplett lakása elbűvölt ismét. Nappali - konyhája főzésre és tévébámulásra is alkalmasnak tervezte Apánk. Látszott, hogy férfi uralta terület, mégis nőies rend uralkodott.

Anyánk belénk nevelte, hogy legyünk rendesek és pakoljunk el magunk után. Lázongásunkat könnyen leszerelték. Hogy tudjuk milyen nehéz mások után pakolni egy reggelre szétpakoltak Apánkkal minden játékunkat és nekünk kellet visszapakolni, még a szekrény tetején lévő Lego sárkányt, kamiont és 500 darabos extra kisméretű várkastélyt is. Nevetséges így visszagondolni rá, de bevált. Onnantól kezdve rendes gyerkőcök voltunk Gabe-bel és mindig elpakoltunk magunk után. Más családok ezt a kérdést ordítással és veréssel próbálták megoldani. Nem egy régi barátom panaszát hallhattam róla. Én pedig csodáltam, hogy létezhet az a világ is, ahol nincs más, csak erőszak. Miközben merengtem a hűtőbe helyeztem az éjszakai nasiját bátyónak. Majd szépen kisétáltam a rezidenciájáról. Szobámba lépve már nem az ágy felé vágyódtam. Tovább sétálva megálltam az erkélyajtónál. Kinyitottam és kiléptem az erkélyre. A látvány magáért beszélt. Gyönyörű kertünk látványa ismét érzelmi orgazmust okozott. Íme, a kert;

Nem nagy, de kisebb baráti összejövetelre alkalmas területtel. Nálunk nem lehetett találni, a gazdagokra oly jellemző, 20-100 méterig terjedő medencét, halastavat, kígyót, békát. De hatalmas virágoskertek sem díszletek. Helyettük fák, bokrok és számomra oly gyönyörű, félig föld, félig növény szobrok díszítették otthonom hátsó fertályát. Beszívtam a levegőt és egy percig magamba zártam azt. Fővárosunk perem területén, ahol mi is éltünk, már nyomokban tartalmazott oxigént is. Élvezettel fújtam vissza a levegőt. Csak ilyenkor, néztem a kertet és hallgattam a madárkórusokat. Éltem és éreztem, hogy érdemes élni, és érdemes újrakezdeni.

Mosoly terült el arcomon és visszatértem a szobámba. A közepére sétáltam és ismét elmélyedtem az „otthonomban”. Nekem nem volt oly komplett kiépített szintem, mint Gabe-nek, de nem is hiányoltam. Ám magam vacka is rendelkezett az én ízlésem lenyomatával. A szobámhoz tartozott egy hatalmas gardrób, ahol saját magam által kreált ruháim és a tervezéshez tartozó anyagaim kaptak helyet. A ház tervezésénél szüleim próbáltak lebeszélni akkor kibontakozó ruhamániámról. Ám érvem, miszerint, mások piára és kábítószerekre költik szüleik pénzét, ám az én igazán csekélyke hóbortom, semmiség. Sikerült meggyőzni őket. Így tervezte meg É’sapám a gardrób-, háló-, és fürdőszaba hármasából álló kuckómat. A falaim halványlilák voltak, itt-ott feltűzve elkészült ruháim terveivel. Ódivatú, számomra nagy kedvenc, baldachinos ágy uralta az egyik falat mellette, éjjeli szekrény, csipkés burájú lámpával és digitális koponya órával (ha a két szembe tekintettem, rögtön tudtam mennyi a pontos idő, tátót szájából a dátum vigyorgott rám). Az ágy másik oldalán a fürdőszoba ajtó. A fürdőszoba ajtajától két lépésre volt az íróasztalom. Billentyűzet tartóján a laptopom pihent. Az asztali részét inkább használtam tanulásra vagy tervezésre. Ennek köszönhetően nem épp pici asztal volt. Kényelmes székem betolva várt, hogy nekiüljek a tanulásnak, de nem akaródzott leülni. Csodáltam vackomat inkább némán tovább fordulva. Asztal mellet a nyitva- hívogató erkély. Tovább barangolva szemem a másik asztalra eset. Ezen az asztalon, amin az ősrégi varrógépem állt, születtek meg a ruháim. Fiókjai cérnákat, tűket, ollókat, mintákat és szakkönyveket tartalmaztak. Némely fiók csak szösszel volt tele, de a dugi édességeimet is benne rejtegettem. Ennyi, lebuktam. Nemcsak Gaberiel volt édesszájú a családban. Az utolsó üres falat félig egy harmonika ajtó foglalta el (Színes és fehér pávák sétáltak egy tégla vár mellett. Gyönyörű mintáját egy legyezőről csórtam), ami a gardróbot rejtette magában. Mellette pedig egy fekete kanapé, vörös kispárnákkal díszítve. Ha véletlen vendégem jönne. Igaz mostanában esélye sem volt, hogy létezzen olyan, aki hozzám jönne. Talán egyszer Kathe. Ismét elmerengtem újdonsült korrepetitoromon. Visszafogott öltözködésű, zárkózott barátnőm. Bátortalannak éreztem magam. Rég volt már ilyen fontos barátságot kötni.

Még, ha távol is álltunk még a barátságtól, éreztem, hogy sikerülni fog nyitnom felé. Ha már képes voltam vele beszélni a múltamról, akkor rajtam már nem fog múlni ez az egész. Már csak az ő titkait kelne kifürkészni. Csenni kellene a zárkózottságából a ruháimhoz. Agyam vizuális üzem módba kapcsolt és nekem „muszáj – szükséges” kényszerként le kellet ülnöm, rajzolni. Dolgozott bennem a megszokott mozdulatok és az a csipetnyi varázs, ami miatt évek óta szerelmes voltam a rajzolásba. Mivel elég korán sötétedett, lévén, hogy év eleje volt, hamar lámpát kellet kapcsolnom. Ám ez is csak reflex volt. Agyam majd’ minden szeglete a rajzra összpontosított, hogy az teljes összhangba kerüljön a fejemben lévő vággyal. Radírozások és gyakori ceruza cserélgetések mellet hamar alakult a mű. Eközben érzékeltem szüleim megérkezését, hangos csivitelős beszélgetésüket. Örömüket, hogy házias gyermekeik étellel várják őket. Felsétáltak hozzám köszönni, ám amikor vállamon átnézve megállapították, hogy épp Alkotás közben találtak, szó nélkül fordultak ki a szobámból. Ismerték már annyira, a tőlük örökölt elhivatottságomat, hogy ilyenkor minden szó elrepül fölöttem. Halkabbra fogták magukat. Én pedig 2 órával később, ahogy elkezdődött az önkívületem, boldogan sóhajtva váltam meg a ceruzától. Ismét gyönyörű tervvel lettem gazdagabb. Az új rajzot ott hagytam az asztalon. Fürdőbe vonultam majd gépiesen az ágyban kötöttem ki. Minden energiám a rajzba öltem ám cseppet sem bántam. Az alkotási lázért érdemes élni!

7.

Atrix Crow

Majdnem tökéletes mese

- Királylány kérlek, szólalj meg!

A lovagnő komoran bámulta az ájult lányt. Az egész életét tette fel erre a merész húzásra, hogy a trónörököst kihozza a kastélyból és a királyhű csapatok élére állítja. De tévednie kellet. Eleanor hercegnő nem látszott egy harcias amazonnak. Amint meglátta, hogy az érte jött vitéz nem férfi, egyből elájult és az óta se tért magához. Hiába igyekezett magához téríteni, nem sikerült. „Erős alkoholra lenne szükség!”, gondolta a lovagnő. De nem mert elmozdulni Eleanor mellől. Ekkor viszont váratlanul megmozdult a hercegnő.

- Sosem hittem volna, hogy így megváltozik az én életem. – suttogta halkan Eleanor. Kinyitotta a szemét és a lovagnőre. Szeméből sugárzott az elhatározás és a düh. Ginevra ezt nem értette. – Csodálatos álmot láttam most Ginevra lovagnő. Láttam, hogy mit tett a fivérem és, hogy az alvó sárkány elaltatta Apámuramat és a katonáit. Csak ti, bátor nők száltatok harcba Andrew herceggel. Kérlek, segíts fel!

A hercegnő álló helyzetbe kerülve meghajolt férfimód Ginevra előtt. Majd elsietett. Még visszaszólt az ajtóból.

- Várj meg Ginevra! Egyél és pihenj én pedig elintézem, hogy még ma elindulhassunk.

- Igenis felség!

- És kérlek, ne hívj így! – toppant meg Eleanor hercegnő. – Mától én is egy leszek veletek, harcos asszonyokkal.

Ginevra egyedül maradt. Leült az asztalhoz és falni kezdett. A táborban kevés élelem volt, de testvériesen osztoztak rajta. Nemes hölgyek és parasztlányok ültek együtt evés közben, tanultak egymástól vívást, karddal, buzogánnyal. Kovácsok feleségei készítették a fegyvereket. Bányászok gyermekei, női bányászták az érceket. Igazi amazonok születtek, de vezér nélkül csak elvesztegették az erejüket. Csak Eleanor hercegnő foghatta össze az asszonyhadat eredményesen. Ezt bizonyították a látok és a stratéga Smaragd lovag felesége is. Mit ér a felkelés, ha nincs rátermett vezér? Ám Ginevra tétovázott. Vajon az elájult lány képes lesz mindenre, ami rá vár? Még oly fiatal volt.

Hírtelen kinyílt az ajtó és valaki belépet. Egy nő volt sodrony ingben, sötétzöld férfinadrágban, lovagló csizmában. Övén egykezes kard, könnyű tőr, ivótülök, tarsoly lógott. Fején rostélyos sisak. Ám amint megszólalt Ginevra felismerte.

- Magam is képes vagyok férfiként öltözni és harcolni. – mondta Eleanor, feljebb tolta a rostélyt és Ginevra-rára kacsintott. - Olasz mesterek vannak a várban velem, amióta ide zártak. Eleinte csak kedvtelésből gyakoroltam. Ma már fontos napi teendőm az edzés. Tudom, hogy gyengének néztem ki, de a látszat sokszor csal. Mehetünk Ginevra?

- Bármikor Úrnőm!

- Nem tudsz egyszerűen Eleanor-nak hívni? Nem ugye? Hiszen nekem posztom van, amit be kell töltenem De egy nap kiérdemlem, hogy barátként kezelj. Most pedig siessünk. Vár minket két pihent ló és némi élelem a hadnak. Még a hónap vége előtt le akarom győzni a fivérem!